Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom
Hirdetés

A NATO-főtitkár bejelentette: sikerült megállítani az illiberálisok bővítés-ellenes tervét

NATO-főtitkár: Erdogan támogatja Svédország csatlakozását
Kép forrása: EPA

Recep Tayyip Erdoğan török elnök pénteken úgy nyilatkozott,  hogy „nem látná szívesen” a finnek és a svédek csatlakozását a NATO-hoz. Igaz, szombaton az elnök szóvivője már arról beszélt, „nem zárták be az ajtót” a két ország csatlakozása előtt. Vasárnap pedig a NATO-találkozó után Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter tisztázta is, mit kérnek Helsinkitől és Stockholmtól a csatlakozásért cserébe:

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pedig a szövetség külügyminisztereinek berlini találkozója után azt mondta, hogy

Nem fogja blokkolni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását a török kormány.

Az észak-atlanti szövetség főtitkára a Welt szerint azt mondta, „biztosan” közös álláspontra jutnak majd a tagállamok a két ország csatlakozásáról.

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter tisztázta is, mit kérnek Helsinkitől és Stockholmtól a csatlakozásért cserébe:

  • fel kell hagyniuk a törökök által terrorista csoportoknak minősített szervezetek támogatásával,
  • egyértelmű biztonsági garanciákat kell nyújtaniuk,
  • és fel kell oldaniuk a Törökországgal szembeni exporttilalmakat.

A finnek és svédek hosszú semlegesség után szeretnének csatlakozni a NATO-hoz, mert nem akarnak Ukrajna sorsára jutni. A konkrét katonai következményei mellett a finn és svéd csatlakozási kérelem azt is jelzi, hogy az euroatlanti politika letett Moszkva megbékítéséről, és nem hisz benne, hogy képes kiegyezni az orosz rezsimmel.

loading...
About Jabronka Richárd 11147 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.