
Magyarországot előzetesen figyelmeztette Oroszország az Ukrajna elleni támadásra – közölte Olekszij Danilov, Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára hétfőn az Interfax beszámolója szerint.
A titkár úgy vélekedett, hogy Magyarország még mindig nyíltan vállalja együttműködését Oroszországgal.
Ráadásul Vlagyimir Putyin előre figyelmeztette a magyarokat, hogy támadás lesz Ukrajna ellen
– állítja Danilov, amikor Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetőségéről és Magyarország esetleges befolyásával kapcsolatos kérdésekről beszélt. A rövid ukrán beszámolókból azonban nem derül ki, hogy állításait egyáltalán alátámasztotta-e valamivel.
„Valamilyen oknál fogva úgy gondolják (Magyarország), hogy elfoglalhatják területünk egy részét” – idézi a hírügynökség az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkárát, aki arról is beszélt, hogy a háborút követően meglátják, milyen következményei lesznek ennek a magatartásnak.
A Telex a súlyos vádakkal kapcsolatban kérdéseket küldött Havasi Bertalannak, Kovács Zoltán államtitkárságának, a Kormányzati Tájékoztatási Központnak és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is.
Reakció végül a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól futott be, Menczer Tamás államtitkár Facebook-bejegyzésében lényegében annyival kommentálta Danilov mondatait, hogy
„nem szállítunk fegyvereket az Ukrajnában zajló háborúba.”