
A magyar helyreállítási alapról folyó tárgyalások és a jogállamisági eljárás elindítása két különböző dolog – reagált az Európai Bizottság (EB) szóvivője Gulyás Gergely kormányinfón mondott szavaira a Népszavának. Az előbbiről hónapok óta tartanak a megbeszélések Budapest és Brüsszel között, az utóbbiról szerdán döntött a biztosi kollégium.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról beszélt: áttanulmányozták az eljárást elindító hivatalos jegyzéket, és azt mondta, nincs akadálya a helyreállítási tervről szóló megállapodás aláírásának. Gulyás Gergely szerint közös megoldást találtak mindenhol, még ott is, ahol a magyar fél nem értett egyet a felvetés jogosságával.
Veerle Nuyts szóvivő azonban cáfolta, hogy a helyreállítási alap esetében már mindenben megállapodtak volna. A Népszavának azt mondta:
Az elmúlt hónapokban számos kérdésben haladást értünk el, de számos kérdés még nyitott, ezek közé tartoznak például a korrupcióellenes intézkedések és az oktatással kapcsolatos ügyek.