Kőkemény üzenet Lengyelországból: a következő hetekben feladhatnak minden kapcsolatot a magyar hatóságokkal

Kép forrása: AFP
Lengyelország a következő hetekben valószínűleg felad minden kapcsolatot a magyar hatóságokkal, kivéve a nemzetközi testületeken belüli találkozókat – írja a lengyel Dziennik Gazeta Prawna(DGP) napilap alapján a Portfolio. A lengyel lap diplomaták jelzéseire hivatkozva számolt be erről.

Egy másik lengyel lap, a Rzeczpospolita arról írt, hogy feltehetően a magyar kormány orosz invázióval kapcsolatban tanúsított álláspontja miatt Jaroslaw Kacyznski, Lengyelország de facto vezetője adhatta ki azt az utasítást, hogy ne kerüljön a lengyel parlament alsóháza (Szejm) elé az a törvényjavaslat, ami egy műtárgynak a Magyarország számára történő átadását tenné lehetővé.

A lengyel PAP hírügynökség hétfői sajtóösszefoglalója szerint a DGP által megírt információnak az lehet a mozgatórugója, hogy a lengyelek a csehekkel és a szlovákokkal együtt azt feltételezték, hogy a magyar kormány oroszbarátnak tűnő hozzáállása az április 3-i választási kampány része volt. Mivel azonban Orbán a választások után is fenntartotta ezt a retorikát, így ez a V4-ek szemléletének mélyebb felülvizsgálatát kényszerítette ki.

A lapnak lengyel tisztségviselők most azt sugallják, hogy Magyarország Oroszországtól való függősége nagyobb lehet, mint amit a hivatalos makrogazdasági adatok jeleznek és a lap azt is vázolja, hogy a lengyelek most inkább a balti államok felé építhetnek ki szorosabb kapcsolatokat.

A Fakt nevű lengyel lap már februárban megírta, hogy a PiS kormánypárt képviselőinek ötlete szerint odaadnák Magyarországnak Naldus Naldius firenzei író és festő azon kéziratát, amit akkor írt, amikor Mátyás király udvarában töltötte idejét. Akkor ez a sajtóinformáció nagy vihart kavart Lengyelországban, történészek és kormánypárti politikusok körében is. A lengyel gesztus azt a tavalyi magyar döntést viszonozta volna, hogy átadnánk azt az aranyozott páncélruhát, amely egykor II. Zsigmond Ágost 16. századi lengyel királyé volt.

A lap megszólaltatta a lengyel parlament alsóházának kulturális bizottsági elnökét, aki maga is szorgalmazta az említett kézirat átadásáról szóló törvényjavaslatot és most azt mondta:

szerinte a Szejm nem fogja tárgyalni azt, mert tartósan jegelték azt, ami akár a kormány mandátumának végéig is fennmaradó helyzet lehet.

A lap megszólaltatott több kormánypárti képviselőt is, de egyikük sem mondott névvel konkrét okot, ezért a Rzeczpospolita cikke úgy fogalmaz:

Feltehető, hogy ez Jaroslaw Kacyznski miniszterelnök-helyettes döntése, aki a közelmúltban bírálta Magyarország miniszterelnökét az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja miatt.

Kacyznski pár napja azt javasolta Orbánnak, hogy menjen szemorvoshoz:

A Fidesz legnagyobb szövetségese: Ha Orbán nem látja, mi történt Bucsában, akkor szemorvoshoz kéne mennie

loading...