
„Magyarországon nincs baloldal” – mondta Schiffer András a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, ahol az LMP egykori elnöke kifejtette: a Demokratikus Koalíción kívül minden párt összeomlott.
Schiffer András az alábbi megállapításokat tette a műsorban:
- Márki-Zay Péternek kétségkívül igaza volt a kampányban, amikor visszautasította, hogy ő baloldali lenne, a valódi nézetrendszere ugyanakkor egyáltalán nem tisztázott.
- Szerinte a pártok és pártkezdemények rosszabb állapotban vannak, mint 2018-ban.
- A lemondások hiányára reflektálva úgy vélekedett, hogy Gyurcsány Ferencnek – aki szerinte Orbán Viktor mellett a legnagyobb győztese a választásnak -, Jakab Péternek, vagy az MSZP vezetésének nem kell lemondania,
- Karácsony Gergely pedig egy sosem létezett párt éléről mondott le.
A megsemmisítő választási eredmény ellenére még mindig lehet bizalmunk abban, hogy a legerősebb ellenzéki frakció, a Demokratikus Koalíció meg tudta tartani az egységét, míg a többiekről mindez nem mondható el.
loading...