A választásokon kiderült, hogy a „nem a Fidesz” stratégiával nem lehetett nyerni – mondta Karácsony Gergely a hvg.hu-nak adott interjújában, ahol azt is bejelentette, nem indul újra a Párbeszéd társelnöki posztjáért, Tordai Bencét javasolta a posztra.
Karácsony azt mondta, április 3-a előtt pár nappal még őszintén hitt abban, hogy jó eredményt érnek majd el. Az eredményből szerinte az derült ki világosan, hogy a Jobbik szavazói fogytak el az összefogás mögül, egy részük a Fideszhez pártolt át, másik részük a Mi Hazánkat támogatta. A háborúval kapcsolatos narratívát pedig „nagyon súlyosan elvesztette az ellenzék”.
Mivel az anti-Fidesz stratégia nem működött, a főpolgármester szerint azt kell végiggondolnia az ellenzéknek, hogyan lehet a Fidesz-szavazókat egy elfogadhatóbb ajánlattal megtalálni. Identitáspolitikával biztosan nem lehet őket átcsábítani, jóléti politikával talán
– tette hozzá.
Karácsony azt mondja, nem tudja, lesz-e még miniszterelnök-jelölt, a főpolgármesteri szereppel kapcsolatban pedig borúlátó:
legvalószínűbbnek azt tartja, hogy maradnak az önkormányzatot sújtó elvonások, és Budapest szép lassan elvérzik. Szerinte érdemes arra is készülni, hogy 2024-ben nem lesznek önkormányzati választások olyan formában, ahogy megszoktuk, talán a közvetlen főpolgármester-választást is megszüntetik.