Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom
Hirdetés

Ursula von der Leyen már ma bejelentheti a jogállamisági eljárást – húsvét után indulhat az Orbán-kormány felelősségre vonása

Kép forrása: Reuters

Már ma bejelenthetik az EP-ben a jogállamisági eljárás elindítását Magyarországgal szemben és húsvét után elindulhat a pénzmegvonással fenyegető folyamat – tudta meg a Népszava. Johannes Hahn uniós biztos már hétfőn arról beszélt, hogy a korrupció és a közbeszerzési problémák miatt lépniük kell, és szerinte elindítják az eljárást.

Az Európai Bizottság (EB) elnöke várhatóan már ma bejelenti az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, hogy két hét múlva elindítják a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben

– értesült a Népszava uniós forrásoktól. Információnk szerint az Ursula von der Leyen elnök által vezetett testület ezúttal kizárólag a magyar kormányt fogja célba venni, a lengyellel egyelőre nem foglalkozik.

A körülbelül hat-nyolc hónapig tartó folyamat végén uniós forrásokat fizettethetnek vissza vagy vonhatnak meg Magyarországtól, ha úgy ítélik meg, hogy a jogállamiság normáinak megsértése miatt kár érte az uniós költségvetést. A pénzmegvonás egyaránt vonatkozhat az EU büdzséjéből és helyreállítási alapjából származó forrásokra.

A biztosi kollégium komolyan aggódik amiatt, hogy Magyarországon sérülnek az Európai Unió pénzügyi érdekei, büntetlenül maradnak a magas szinten elkövetett korrupció esetei. Von der Leyenék elsősorban a közbeszerzésekkel és az igazságszolgáltatási szervek – például az ügyészség – független működésével kapcsolatban fogalmaztak meg kérdéseket és kifogásokat abban az adminisztratív levélben, amelyet tavaly küldtek az Orbán-kormánynak:

Schilling Árpád Várkonyi Andreának: Aljas vagy, szemérmetlen, cinikus némber, te meg a férjed, több kárt okoztok ennek az országnak, mint bárki más!

A teljes nevén “az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet” 2021. január 1-je óta hatályban van, de még sehol sem alkalmazták, mert a döntéshozók a jogszerűségéről február 16-ikán meghozott bírósági ítéletre vártak. Ebben a bírák érvényben hagyták az előírásokat, megerősítve, hogy azok megfelelnek a közösségi jognak. A rendelet értelmében az Európai Bizottságnak kell elindítania az eljárást, ha úgy ítéli meg, hogy súlyosan és bizonyíthatóan sérülnek az EU költségvetési érdekei.

loading...
About Jabronka Richárd 11150 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.