
Nagyon nem tetszik a fideszes Hoppál Péternek, hogy az ellenzék is kampányolni mert a választás előtt. Térfigyelő kamera rögzítette, hogy a pécsi főtéren balhézott.
Hoppál Péter reggel még Budapesten fotózkodott Szijjártó Péterrel, délután fél 1 körül pedig már balhézott és kábeleket húzogatott ki a pécsi Széchenyi téren
– írja a pécsma.hu.
Napok óta áll egy óriáskivetítő a Széchenyi tér délnyugati szélén, a megyeháza előtt, amin ellenzéki választási kampányvideók mennek.
Ez valamiért annyira felbőszítette az amúgy szintén ezerrel kampányoló Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselőt, és képviselőjelöltet, hogy fél 1 körül megjelent az kivetítőnél és az ahhoz tartozó sátor személyzetével folytatott vita után egyszerűen kihúzta az eszköz kábeleit, elnémítva ezzel a politikai reklámokat. A kivetítő azóta is néma.
A száguldó karnagynak átöltöznie sem volt ideje utóbbi akcióhoz, ugyanabban a kék öltönyben volt, mint reggel Szijjártónál. A politikus ezt követően gyorsan el is hagyta a helyszínt.
A Széchenyi téri webkamera jóvoltából meg is lehet tekinteni Hoppál akcióját:
A pécsi portál úgy tudja, a kivetítő minden engedéllyel rendelkezik, az ellenzéki pártok most mérlegelik, tegyenek-e feljelentést Hoppál ellen. A kivetítő rövidesen újra működni fog, így lehetnek még parázs jelenetek.