Jánosi Lesi Ágota: A Fidesz megszorításokat fog bevezetni, amit a pénzügyminiszter virágnyelven már be is jelentett

Kép forrása: Jánosi Lesi Ágota / Facebook

Jánosi Lesi Ágota szerint a Fidesz a háborúra hivatkozva vezetne be brutális megszorításokat, ha megnyernék a választást. A DK-s politikus szerint ezt a pénzügyminiszter virágnyelven már be is jelentette.

Jánosi-Lesi Ágota, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje az Egységben Magyarországért sajtótájékoztatóján közölte, mint ismert, az Orbán-kormány lassan egy éve nem jut uniós pénzekhez, mert az EU felfüggesztette a hazánknak járó forrásokat a kormányzati korrupció miatt.

„Ez egyre nagyobb gondot jelent, hiszen a Fidesz súlyos gazdasági válságot okozott az országban: megduplázták a költségvetési hiányt, ami már 1600 milliárd forintnál tart, történelmi mélypontra lökték a forintot, a 400 forintos euró közelébe, történelmi drágaság van a boltokban és a benzinkutakon is.

Mivel ez a kormány biztosan nem fog uniós forrásokhoz jutni, Varga Mihály virágnyelven már be is jelentette, hogy a Fidesz megszorításokra készül”

– magyarázta a politikus, idézve Varga Mihályt: “a választások után a legfontosabb feladat az lesz, hogy a háború okozta gazdasági nehézségekhez igazítsák az államháztartást”.

Jánosi-Lesi Ágota kijelentette, az Egységben Magyarországért szerint ez azt jelenti, hogy a Fidesz, ha megnyeri a választást, akkor a háborúra hivatkozva akar majd megszorításokat bevezetni az országban.

„Éppen ezért az egységes ellenzék minden közös képviselőjelöltje nyílt levélben fogja ma megkérdezni a fideszes ellenfelét, hogy pontosan milyen megszorításokra készül a kormány, ha nem váltjuk le most vasárnap egyszer és mindenkorra.

Legyen világos, aki most vasárnap a Fideszre szavaz, az a megszorításokra szavaz. Aki azt szeretné, hogy újra jöjjenek az uniós pénzek és ne legyenek megszorítások, az most vasárnap szavazzon az egységes ellenzékre!” – fűzte hozzá a politikus.

loading...