Márki-Zay Péter az M1-en mutatta be, hogyan hazudik a köztévé nézőinek Orbán Viktor

Szerdán reggel nyolc óra előtt öt percben bemutathatta programját a Magyar Televízióban Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje. A hódmezővásárhelyi polgármester arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormánypártok és a médiájuk folyamatosan valótlanságokat állít róla és a pártszövetségről.

Márki-Zay szóvá tette, hogy négyévente csak 5 percet kapnak, aminek szerinte ugyanaz az oka, mint amiért Orbán Viktor nem áll ki vitázni: sokkal könnyebb hazudni és lejárató kampányokat folytatni, így például az orosz-ukrán háborúról is.

„A háborúról is folyamatosan hazudnak, azt állítják, hogy mi küldenénk katonákat, pedig éppen Orbán Viktor küld fegyvereket Ukrajnába, és ő ígért katonai segítséget Boris Johnsonnak”

– mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a Telex szemléje szerint.

„Gyújtogatóra ne bízzunk tűzoltást”, tette hozzá arra utalva, hogy Orbán Viktor az elmúlt tizenkét évben folyamatosan háborús retorikát használt a beszédeiben.

Megemlékezett a koronavírus-járvány magyarországi áldozatairól, 44 ezer emberről, és azt vetette az Orbán-kormány szemére, hogy a pandémiát is csak a lopásra használták. Kitért arra is, hogy a kötelező oltást nem támogatják.

Felidézte, hogy ő még támogatta azt az Orbán Viktort, aki eurót és elszámoltatást ígért. Márki-Zay szerint ez az elszámoltatás nem történt meg, ezért a feladat rájuk vár.

Pontról pontra cáfolta azokat az, óriásplakátokon is hangoztatott tételeket, amelyek szerint

  • megszüntetnék a rezsicsökkentést – nem szüntetik meg, hanem valódi rezsicsökkentést szeretnének (ezt bővebben nem fejtette ki Márki-Zay)
  • elveszik a 13. havi nyugdíjat – nem veszik el, hanem svájci indexálás alapján emelnék tovább a járandóságokat
  • fizetőssé teszik az egészségügyet – nem teszik fizetőssé, éppen ellenkezőleg, a várólisták csökkentésével a kevesebb embernek kellene igénybe vennie a fizetős szolgáltatásokat

loading...