
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár attól tart, hogy az oroszok vegyi fegyverek nevezését tervezik Ukrajnában.
Stoltenberg szerint Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában. A NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak adott interjújában óva intette Moszkvát attól, hogy tömegpusztító fegyvereket vessen be.
Mint mondta, ez háborús bűncselekmény lenne. Szerinte a Kreml hamis ürügyeket talál ki, hogy megpróbálja igazolni a megmagyarázhatatlant. Jens Stoltenberg az eddiginél is durvább erőszaktól tart. Ukrajna népe bátran és elszántan ellenáll az inváziónak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak.
Az MTI szemléje szerint a NATO-főtitkár ismét kizárta a szövetség beavatkozását a háborúba, de jelezte, megerősítik a katonai jelenlétét a szövetség keleti szárnyán, és
történetében először aktiválta az úgynevezett többnemzetiségű gyorsreagáló erejét. 130 repülőgépet és több mint 200 hajót helyeztek magas készültségbe.
35 ezer katona Norvégiában – nagyszabású NATO-hadgyakorlat kezdődik márciusban