
Csütörtök éjjel 11 körül kezdtek csörögni a telefonok a zágrábi rendőrkapitányságon, a város déli részén, a népszerű pihenőhely, a Jarun tó környékén élők jelentették, hogy nagy robbanás rázta meg a környéket. Beszámolóik szerint a robbanás előtt egy tárgyat láttak lezuhanni a levegőből, jelentette a Jutarnji List.
A 444 helyi lapok hírei alapján azt írja, hogy a kiérkező rendőrök a tó körüli zöldterületen három méter átmérőjű kráterre bukkantak, később pedig két ejtőernyőt, valamint egy repülő vagy drón, a The Drive szerint egy, az ukrajnai háborúban is bevetett Tu-141 Sztrizs felderítődrón roncsait találták. A rendőrök a szűk értelemben vett helyszínen túl a tágabb környéket is lezárták. A Jutarnji beszámolója szerint sérültekről nem érkezett jelentés.
Értsüléseik szerint a rendőrség különleges egységei is kivonultak a helyszínre. A rendőrség felszólította a sajtót, hogy csak ellenőrzött híreket közöljenek a történtekről, a lakosságot pedig hogy ne készítsen és osszon meg felvételeket a történtekről.
A Jutarnji hajnal óta tartó élő közvetítésében elhangzottak szerint roncsokat találtak a közeli kollégium területén is. Hivatalosan meg nem erősített, de állításuk szerint a helyszínen széles körben terjedő információjuk szerint a roncsokon „vörös csillag és cirill betűk” voltak. Polgári és katonai repülési forrásaik szerint egyikük sem „vesztett el” repülőt.
A Jutarnji értesülései szerint a helyszínen vegyi és sugárszennyezést is mértek, de nem találták nyomát, hogy bármilyen érték veszélyes mértékben növekedett volna.
A hatóságok sokáig nem erősítették meg, pontosan mi zuhant le, de a horvát kormány péntek délelőtt tizenegykor erősítette meg, hogy katonai gép maradványait találták meg, a gép keleti irányból érkezhetett, és Magyarország légterén is keresztül repülhetett.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök a kormányzati tájékoztatás szerint már egyeztetett Orbán Viktorral és Mario Nobilo NATO-nagykövettel is beszélt.
Aggasztó, hogy a NATO-tag szomszédos Horvátország fővárosában is háromméteres krátert okozó robbanás történt. Reméljük, mielőbb kiderül, hogy az orosz haderőnek köze van-e ahhoz a drónroncshoz, amit a helyszínen találtak! Ha idegen katonai járművek és eszközök masíroznak az EU területén, talán ideje lenne a magyar kormánynak is következetesen kiállnia a területünk és Európa védelme mellett!
Kelet vagy nyugat? Ennyi a kérdés, most kell választanunk!