
Dobrev Klára az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt, ahol többek között arról beszélt, hogy sem a NATO, sem az EU nem bízik már Magyarországban.
A magyarok biztonságát, jövőjét és jólétét egy dolog garantálja, hogy a tízmilliós Magyarország egy hatalmas, ötszázmilliós európai család tagja
– jelentette ki a DK EP-képviselője.
Dobrev Klára elmondta, amennyiben április 3-án az egyesült ellenzék nyeri a választást, összehívja a saját honvédelmi kabinetét, hogy megtárgyalják az orosz–ukrán háborút.
„A legfontosabb, hogy Magyarország biztonságát, katonai és energiabiztonságát is, tehát a békét az erős Európai Unió és az erős NATO-szövetség tudja garantálni. Nincs pávatánc, nincs összevissza beszélés, hanem határozottan úgy kell mennünk, ahogy a szövetségeseink mennek”
– fejtette ki a DK politikusa.
Arra a kérdésre, hogy szállítanának-e fegyvereket és küldenének-e katonákat Ukrajnába, azt válaszolta, hogy minden lépést az európai szövetségesekkel összhangban tennének. Katonákat nem küldenének, ez a kérdés sem a NATO, sem pedig más szövetségesek részéről nem merül fel.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt is kifejtette, szerinte a NATO nem bízik meg Magyarországban:
„A magyar kormány nincs abban a pozícióban, hogy megbízható szövetségesként tárgyaljon a NATO-val, mert nem bíznak meg benne. Nagyon sok olyan információ is van, amit utoljára tud meg a magyar kabinet, mert a szövetségeseink egyszerűen nem bíznak abban, hogy ez nem kerül el azonnal az orosz félhez.”
Szerinte a bizalmatlanság nemcsak a NATO-ra, hanem az EU-ra is igaz. „Nyílt titok, erről európai újságok cikkeztek, hogy nem tartják megbízható szövetségesnek Orbán Viktort. De kérdem én, miért is tartanák annak, amikor a Pravda az utolsó szövetségesként és utolsó csatlósként beszél a minap megjelent cikkében Orbán Viktorról? Magyarországnak ez a politika nagyon komoly károkat okoz” – fejtette ki Dobrev Klára.