
Kedd délután újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben Joe Biden amerikai elnök, melyek az orosz energiaszektorra, az olaj és a földgáz importjára vonatkoznak. Oroszország korábban azzal fenyegetőzött, hogy az orosz olaj szankcionálása esetén minden nyugati exportot beszüntet majd.
Az elnök tájékoztatása szerint a döntés értelmében
az Egyesült Államok nem importál többet olajat, földgázt és egyéb más energiahordozókat Oroszországból.
Biden elmondta, hogy továbbra is teljes az egység, a szövetségeseikkel együttműködésben hozták meg ezt a döntést, de tisztában van azzal, hogy sok európai ország nem engedheti meg magának azt, hogy hozzájuk hasonlóan teljesen megszabaduljon az orosz olajtól. Éppen ezért a tervek között van az is, hogy hosszú távú stratégiát dolgozzanak ki arra, hogy hogyan lehetne segíteni ezeknek az országoknak az energiaigényük kielégítésében.
Nagy-Britannia is bejelentette, hogy
2022 végére teljesen megszabadul az oroszoktól importált olajtól. Kwasi Kwarteng brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai államtitkár azt írta, hogy a kilenc hónapos türelmi idő bőven elegendő kell, hogy legyen a brit cégeknek arra, hogy helyettesítsék a brit olajkereslet 8 százalékát kitevő orosz olajat.
Az EU ma szintén lépéseket tett a kontinens orosz gáztól való függőségének csökkentése érdekében, és közölte, hogy az év végéig kétharmadával kívánja csökkenteni a keresletét.
A Sky News arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország korábban azzal fenyegetőzött: az orosz olaj szankcionálása esetén minden nyugati exportot beszüntet majd.