Ukrajna budapesti nagykövete sírva üzent Orbán Viktornak

Kép forrása: MTI

Péntek délután egy zárt körű budapesti konferenciáról üzent Orbán Viktornak Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete.

A 444 tudósítása szerint a Political Capital által szervezett eseményen a nagykövet több segítséget kért a Nyugattól, és kitért a magyar kormány viselkedésére is.

„Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz”

– utalt Orbán Viktor a háború kirobbanása után tett kijelentésére. A magyar miniszterelnök azt mondta rádiós beszédében, hogy háború idején megfontoltan szabad csak reagálni, és ezért stratégiai nyugalomba vonult.

Sírva beszélt Nepop arról, hogy a Nyugat nagyon elkésett a szankciókkal, pedig a háború előtt kérte az ukrán kormány, hogy büntessék meg Oroszországot, hátha meg lehet előzni a legnagyobb bajt.

„Nagyon sok embernek kellett meghalnia, hogy végre lépjenek. De még mindig lenne mit tenni. Hány embernek kell még meghalnia, hogy lépjenek?”

– többek között az energetikai üzletek felmondására célozhatott, hiszen így folytatta: „Nektek fontosabb a rezsicsökkentés, mint az emberi életek?”

Így folytatta:

„Az 1848-as forradalom évfordulója jön, és rezsicsökkentésről beszélnek? Nem szégyellik magukat? Nem az emberi élet a fontos? Van joguk március 15-én ünnepelni azoknak, akiknek a szabadságnál a rezsicsökkentés fontosabb? Kérem, idén csak azok menjenek ki az utcára ünnepelni, akikben van bátorság kiállni a szabadság mellett!”

Azt mondta, a nyugati és így a magyar kormány még nagyobb támogatása azért is kulcsfontosságú, mert ha Putyin legyőzi Ukrajnát, akkor utána megy tovább, mert vissza akarja állítani a szovjet érdekszférát. „Ti lesztek a következők, Putyin nem fog megállni!” – mondta. Szerinte a NATO önmaga védelmében sem maradhat ki ebből a „harmadik világháborúból”.

Emlékeztetett: Magyarország komoly sérelme, hogy 1956-ban nem kapott nyugati segítséget az oroszok ellen. Felhívta a magyarok figyelmét, hogy most, amikor hasonló helyzetben vannak az ukránok, ne álljanak a rossz oldalra.

Megköszönte azoknak a magyaroknak a kiállását, akik tüntettek az orosz nagykövetség előtt. Szerinte nagyon fontosak ezek az üzenetek.

Nepop ugyanakkor megköszönte a magyar kormánynak és a magyar társadalomnak, hogy milyen sokat segítenek a menekülteknek. Szintén megköszönte, hogy a magyar kormány támogatta az EU-s szankciókat és egyéb döntéseket a nemzetközi szervezetekben, és megköszönte a Kárpátaljára küldött magyar állami segélyeket is.

Hozzátette, ha fegyvert nem is ad Magyarország, egyéb felszerelésekre nagyon nagy szükség lenne a túléléshez: generátorokra, hálózsákokra például. „Bár jobb a magyaroknak, ha az ukránok harcolnak most azokkal a fegyverekkel, mintha majd nekik kell ezekkel védeni a határaikat.”

loading...