
Március 3-án – alig egy hónappal az után, hogy Orbán hazajött Moszkvából, és eldicsekedett azzal, milyen jó a kapcsolata Putyinnal – Kovács Zoltán államtitkár a 444 kérdése után egészen furcsa magyarázkodásba kezdett.
Kovács számokat kezdett el felolvasni, hogy Vlagyimir Putyin az elmúlt három évben 75 ország vezetőjével tárgyalt 550 alkalommal, ebből 145-ször az EU vezetőivel, és mindössze egyszer Orbán Viktorral. Majd közölte:
„Az önök narratívájában teljesen nyilvánvaló, hogy megpróbálják oroszbarátsággal vádolni a magyar kormányt, de ezek a számok meg magukért beszélnek.”
A Krím annexiója után Orbán fogadta először az EU területén Putyint
A koronavírus járvány előtt Orbán Viktor évente legalább egyszer találkozott Vlagyimir Putyinnal, a Krím elfoglalása után nálunk vendégeskedett először a szinte karanténba került orosz elnök az EU-ban 2015 februárban. Ekkor mondta azt Orbán, hogy Oroszország kirekesztése Európából nem észszerű dolog, és jelezte azt is, hogy a szankciók mindkét félnek károkat okoznak.
Az ide-oda látogatásokat a két politikus között a pandémia kicsit megakasztotta. A szokásos tárgyalások közül az ideit aztán a magyar kormány úgy keretezte, hogy Orbán valójában békemisszióra ment Moszkvába, az orosz-ukrán feszültség enyhítésére.