
Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke szerint Orbán Viktor és Szijjártó Péter Gazprom igazgatótanácsi pozíciót érdemelne Putyintól a lojalitásukért. A volt lengyel kormányfő ezt azután posztolta, hogy a magyar kormány hétfőn bejelentette:
nem engedik át Magyarországon az Ukrajnának menő európai fegyverszállítmányokat.
A Telex által kiszúrt Twitter posztban Tusk szó szerint a következőt írta:
„Orbánnak és Szijjártónak holmi kitüntetéseknél valami komolyabb jár Putyintól. A Gazprom igazgatótanácsában két szék megfelelő ellentételezés lenne a lojalitásukért.”
Szijjártó Péter decemberben kapta meg Moszkvában a legmagasabb, külföldieknek adható elismerést. “Átvettem Szergej Lavrov barátomtól, kollégámtól a “Barátságért” kitüntetést” – írta akkor a magyar külügyminiszter.
Tusk ugyan nem fűzött bővebb magyarázatot a posztjához, de nem nehéz kitalálni, hogy arra a magyar kormányzati bejelentésre reagált, hogy Magyarország nem járul hozzá ahhoz, hogy nyugati fegyverszállítmányokat az országon keresztül juttassák el Ukrajnába.
Az Orbán-kormány nem engedi, hogy az EU Magyarországon keresztül küldjön segítséget Ukrajnának