
nem voltak halálos áldozatok az ő oldalukról.
Ukrajna reggel saját és az orosz veszteségeket is közzétette: túlzónak tűnő jelentésük szerint 3500 orosz katona halt meg eddig az invázióban. Ukrán oldalon 198 halottról számoltak be.
Az orosz védelmi minisztérium egészen biztosan hazudik, hiszen a közösségi médiában, főleg a Twitteren tömegével jelennek meg a felvételek halott orosz katonákról, illetve megsemmisített orosz fegyverzetről is.
Ha nem halt meg senki, miért vittek magukkal mobil krematóriumokat?
A brit Telegraph beszámolója szerint az orosz fegyveres erők mobil krematóriumokat állítanak fel az ukrajnai harctereken. Az elesett katonákat a helyszínen kell elhamvasztani a mozgó, nagy teljesítményű kemencék segítségével.
Ben Wallace brit védelmi miniszter egy beszédében arra utalt, hogy Oroszország a halottak gyors elégetésével elfedheti saját soraiban a tényleges áldozatok számát.
“Ha orosz katona lennék, és tudnám, hogy mobil krematóriumok haladnak mögöttem, mélyen aggódnék”
– jelentette ki Wallace.