Romániában már 200 ezren regisztráltak, hogy szavazhassanak április 3-án

Furcsa ünnepet hirdet éppen a kormány
Kép forrása: MTI

Több mint 190 ezer romániai lakcímmel rendelkező magyar állampolgár kap szavazói levélcsomagot az április 3-án tartandó magyarországi parlamenti választásokra – közölte Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán tartott sajtótájékoztatóján.

Aki megszerezte a magyar állampolgárságot, nem kapta meg automatikusan a szavazati jogot is. Utóbbihoz fel kell iratkoznia a választói névjegyzékbe. Azok a honosított magyar állampolgárok vehetnek részt a magyarországi parlamenti választásokon, akik ezt már korábban megtették, vagy március 9-ig regisztrálnak.

Nem csak a regisztrációra, hanem a már regisztráltak adatainak a módosítására is lehetőség nyílik a valasztas.hu honlapon – mondta el. Fontosnak tartotta a megváltozott lakcím, a házasságkötéssel történt névváltoztatás bejelentését és az időközben elhalálozottak törlését a választói névjegyzékből. Arra már nem tért ki, hogy a levélben szavazás miatt sokkal nehezebb ellenőrizni, ha nem jelentenek be egy-egy változást.

Azok a magyarok, akiknek állampolgárságuk van, de nincs magyarországi állandó lakcímük (vagyis nagyrészt a határon túli magyarok) levélben is szavazhatnak a pártlistákra. Azok, akik a választás időpontjában nem Magyarországon tartózkodnak majd, de van itteni állandó lakcímük – azaz a kivándoroltak jelentős része – csak személyesen szavazhatnak.

Óriási hír: repülőt indítanak Angliából a választás napjára, Orbán legnagyobb félelmével a fedélzeten

loading...