
Hétfő éjjel fordulóponthoz érkezett az ukrán–orosz konfliktus azzal, hogy Vlagyimir Putyin elismerte a két kelet-ukrajnai szakadár tartomány függetlenségét, majd beküldte Ukrajnába az orosz hadsereget hogy „tartsák fent a békét”. Összeszedtük a legfontosabb fejleményeket.
Az este folyamán először Putyin lépett: aláírta a kelet-ukrajnai szakadár területek elismeréséről szóló rendeletet, majd megfenyegette az ukrán vezetést.
Ez a papír, amit az orosz elnök aláírt, azonnal kiemelt szerepet kapott a konfliktusban:
ezután ugyanis Putyin bejelentette, hogy a két ukrán tartományba csapatokat küld – hivatalosan békefenntartóként.
Szemtanúk szerint a bejelentése után pár órával már hadoszlop vonult Donyecknél, de azt nem lehetett pontosan tudni, hogy az a szakadár erőkhöz tartozott vagy már az Oroszországból érkező páncélosok alkották.
A Szabad Európa Rádió ukrán leágazása, a Radio Szvoboda hírében arról írnak, hogy szemtanúk szerint
nagy létszámú hadoszlop indulhatott el a szakadárok által ellenőrzött Donyeck városából a Donyec-medencei frontvonal felé, vagyis az ukrán fegyveres erők állásai irányába. Egy helybeli szerint több mint száz egységből állt a hadoszlop, ami ráhajtott a Donyeck és Makijivka közötti autópályára, és feltehetően Jaszinuvata felé tartott.
Az ukrán emberek megvédik hazájukat az agresszortól
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonnal egyeztetett Boris Johnson brit miniszterelnökkel, az Európai Tanács elnökével és a török elnökkel is, ezután pedig magyar idő szerint hajnal 1 órakor beszédet mondott, amiben hangsúlyozta, hogy
„az ország nemzetközi határai maradnak a helyükön, függetlenül attól, mit mond Oroszország”. Szerinte az oroszok lépései megsértik Ukrajna területi integritását és szuverenitását, holott országa csak békét akar.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közleményben ítélte el „a lehető leghatározottabban” Putyin döntését arról, hogy az ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyéket független entitásként ismernék el.
„Ez a lépés a nemzetközi jog, valamint a minszki megállapodások durva megsértése. Az unió szankciókkal fog reagálni azokkal szemben, akik részt vesznek ebben a törvénytelen cselekedetben”
– írták az Unió vezetői.
Amerikai ENSZ-nagykövet: tudjuk, hogy ezek nem békefenntartók
Ukrajna kérésére magyar idő szerint kedden hajnali három órakor összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, ahol lényegében semi nem sikerült előrébb jutni.
„Békefenntartó erőknek nevezik őket. Ez teljes képtelenség. Jól tudjuk, hogy mik ők valójában”
– mondta Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén.
A Bloomberg hírügynökség fehér házi tudósítója szerint a Biden-adminisztráció elrendelte az Ukrajnában tartózkodó maradék külügyminisztériumi dolgozók kivonását az országból, mely kedd hajnalra meg is történt, illetve az amerikai elnök rendeletben tiltotta meg, hogy bármely amerikai állampolgár „új kereskedelmi tevékenységet kezdeményezzen, vagy befektessen” a délkelet-ukrajnai szakadár régiókban, amelyek szuverenitásának elismerését hétfő este jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök. A rendelet „felhatalmazást ad arra is, hogy szankciókat vezessenek be bármely olyan személlyel szemben, aki úgy dönt, hogy Ukrajna e területein tevékenykedik”.
Orbán Viktor még az éjszaka folyamán bejelentette: Magyarország az Európai Unió álláspontját képviseli az ügyben.