
Évek óta téma, a választások előtt pedig különösen fontos, hogy a Nyugaton élő magyarok sokkal nehezebben szavaznak, mint mondjuk azok, akik Erdélyben élnek.
A rendszer egyértelműen a Fidesznek kedvez, ugyanis a 21 Kutatóközpont mérése szerint az ellenzék 3-6 körzetet is átbillenthetne, ha a kivándoroltaknak kevesebbet kellene utazniuk a szavazáshoz. Mindenesetre, ha nagyon szoros lesz az eredmény, a külföldön élők így is segíthetnek az ellenzéki összefogásnak
– írja a 444 az elemzés alapján.
A külföldre vándorolt magyarok számára idén mindössze 146 szavazókört nyitnak, ami azt jelenti, hogy sokaknak órákat kell utazniuk ahhoz, hogy szavazhassanak. Jó példa erre, hogy a Magyarországnál majdnem
NÉGYSZER NAGYOBB NÉMETORSZÁGBAN CSAK ÖT, A KÉT ÉS FÉLSZER NAGYOBB NAGY-BRITANNIÁBAN PEDIG MINDÖSSZE HÁROM KÜLKÉPVISELETEN LEHET MAJD SZAVAZNI ANNAK ELLENÉRE, HOGY EBBEN A KÉT ORSZÁGBAN TÖBB SZÁZEZER MAGYAR ÉL.
Velük ellentétben a határon túli magyarok – azok az állampolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük – levélben szavazhatnak, nem kell távoli helyekre elzarándokolniuk.
Korábbi választások és közvélemény-kutatások eredményei megmutatták, hogy a kivándorolt magyarok inkább az ellenzékkel, a határon túli szavazók a Fidesszel szimpatizálnak, a külföldi szavazás ilyen lebonyolítása tehát egyértelműen a kormánynak kedvez.
A 21 Kutatóközpont tanulmánya 415 ezerre becsüli a nyugati országokban élő választókorú magyarok számát. Abból kiindulva, hogy 2018-ban 300 ezren lehettek és 52 ezren szavaztak, az elemzők arra számítanak, hogy most közel 80 ezren fognak részt venni a választásokon.
A kutatóközpont online felmérése alapján ennél sokkal többen, 184 ezren szavaznának, ha kevesebb mint egy órát kellene utazniuk. Az ellenzék ezzel 50 ezer szavazatot nyerne. Ennél is magasabb, 234 ezres lenne a részvétel, ha online szavazhatnának (az elemzésben ezt egyenértékűnek vették a levélszavazással, ami a határon túliak számára elérhető). Ebben az esetben 74 ezer pluszszavazatra számíthatna az ellenzék.
A 21 Kutatóközpont a régiós vándorlási és pártszimpátia-adatokat is felhasználva arra jutott, hogy ha
a nyugaton élő magyaroknak legfeljebb egy órát kellene utazniuk a szavazáshoz, szoros verseny esetén 3-6 választókerület eredményét is megfordíthatnák. Ez a kormányalakítást is befolyásolhatná.
Az elemzők szerint ez lehet a valódi oka annak, hogy korlátozzák a kivándoroltak szavazási lehetőségeit. Hann Endre, a Medián vezetője „nyilvánvaló választási csalásnak” nevezte a helyzetet a tanulmány bemutatóján.
Így sincs veszve minden az ellenzék számára:
a szerzők szerint elképzelhető olyan forgatókönyv, ahol a 80 ezres külföldi részvétel is hoz 3-6 körzetet. Mint láttuk, nagyon sok múlik azon, mennyire lesz szoros a verseny a parlamenti helyekért, meglesz-e az ellenzék 3-5 százalékos előnye. Ugyanebben a kutatásban belföldi mérést is végeztek, ami alapján ez reálisnak tűnik.
A kivándorolt magyarok nagyon a Fidesz ellen vannak
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint 43 százalékuk szavazna az összefogásra, 7 a Kutyapártra, 4 a Mi Hazánkra, 11 a Fideszre. 33 százalékuk bizonytalan.
Amit mi tehetünk, az az, hogy támogatjuk a külföldön élő magyarokat, hogy minél többen eljussanak a szavazóhelyiségekig. Angliában már több millió forintot gyűjtöttek össze arra a célra, hogy minél több ott élő magyart eljuttassanak szavazni.