Összefognak a csődtől tartó benzinkutasok – tüntetést szerveznek a Parlament elé

Kép forrása: MTI

A pénteki áremeléssel már nem lesz olyan kút Magyarországon, amelynek ne lenne magasabb a beszerzési ára, mint amennyiért adhatja az üzemanyagot, azaz ne szenvedne veszteséget – írja a 24.hu Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkárának szavai alapján.

Egy liter benzin eladásán 8, egy liter gázolajén 18 forint veszteségük lesz a kutaknak. A következő hetekben a százas nagyságrendet is elérheti a bezáró benzinkutak száma, és nem lesz könnyű az üzemeltetés átvétele.

Egri Gábor, az Envi kutak ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Mol nagykereskedelmi ára már csütörtökön is meghaladta a kiskereskedelmi árat: csütörtökön a gázolajat bruttó 493 forintért adta az olajtársaság a kutaknak, a 95-ös benzint pedig 480,4 forintért, miközben a kutak a kormány döntése értelmében nem adhatják 480 forintnál drágábban a két üzemanyagot.

Péntektől a Holtankoljak.hu szerint átlagosan 8 forinttal emelkedik a benzin és 5 forinttal a gázolaj beszerzési ára. Vagyis

egy liter benzin eladásán több mint 8, egy liter gázolajén pedig 18 forint veszteségük lesz a kutaknak.

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója szerint folyamatosan rosszabbodhat a helyzet. Minden kutat érint az árstop, mindenkinek fáj, napról napra egyre több kútra kerülhet ki a zárva tábla, ha úgy látják, nem bírnak el több veszteséget.

Piaci információi szerint a következő napokban, hetekben a százas nagyságrendet is elérheti a bezáró kutak száma.

Vidéken lehetnek először gondok, hetek kérdése, és egyre több tankoló fog belefutni abba, hogy nem tudja ott megvenni az üzemanyagot, ahol eddig vásárolta

– vetítette előre.

Az állam nem segít a kicsiknek, az ötvenes éveket idéző intézkedéseket hoznak

Az Envi kút családi vállalkozás, 3 százalékban nagykereskedelmi, 97 százalékban kiskereskedelmi üzemanyag-kereskedéssel foglalkozik, 21 automata kutat működtet országszerte. Őket is húsba vágóan érinti az üzemanyagárstop. Az ügyvezető igazgatót felháborítja az intézkedés, több okból is. Egri Gábor nem tartja méltányosnak, hogy a kormány csak a kiskereskedelmi árat fagyasztotta be, a nagykereskedelmit nem, vagyis a kis szereplőkkel fizettetik meg az árstop árát. Különösen úgy, hogy számításaik szerint

az állam havi 90 milliárd forint bevételt szerez az áfából és a jövedéki adóból az üzemanyag-forgalmazás után, mégsem vállal át semennyit az árstop terhéből.

Valamint a nagykereskedőket, köztük a legnagyobb Molt sem terheli ezzel, azaz nem törekedett a terhek szétterítésére.

Az pedig egyenesen az ötvenes éveket idézi szerinte, hogy ellentételezés nélkül átkerülhet egy magántulajdonban lévő kút egy másik piaci szereplőhöz átmenetileg, ha valaki nem tudja vállalni a benzinkútján a központilag előírt kötelező veszteség mellett a kiszolgálást. A kutak átvételére egyedül a Mol jelentkezett.

Ráadásul nem tudni, mi lesz az átvétel alatt a kúttulajdonossal, a dolgozókkal, miből élnek majd, és nincs szabályozva, hogy a tulajdonát hogyan kapja vissza, sőt még az sem teljesen egyértelmű, visszakapja-e.

Kértünk erről állásfoglalást a minisztériumtól, de nem kaptunk

– mondta Egri, aki mindezek alapján úgy véli: Magyarországon nincs biztonságban a magántulajdon, és nem érdemes beruházni sem, mert ki tudja, legközelebb milyen intézkedést hoznak.

Szerveződik a független kutak hálózata – felvonulnának a Parlament elé

Jelenleg szerveződik a független kutak hálózata, és tervben van, hogy az árstopra tiltakozásul felvonuljanak a Parlament elé, de hogy erre mikor kerülhet sor, arról még nem tudott információt adni.

A mintegy kétezer benzinkútból nagyjából hétszáz a veszélyben lévő közepes- és kisvállalkozás, főleg vidéken, ők nagyon elkeseredettek. Eddig hét nyugat-magyarországi és további három vidéki benzinkútról tud, ahol már üzemszünetet hirdettek, és sokan mások is jelezték, hogy be fognak zárni.

Egri Gábor szerint kétséges, hogy át tudná venni a Mol a bezáró kis kutak üzemeltetését. És ha ez a hétszáz kút bezár, akkor az embereknek a szokásosnál messzebb kell menniük tankolni, és sorba állhatnak az üzemanyagért – borítékolta. Innen nézve pedig 480 forintnál többe fog nekik kerülni a tankolás.

Magyarországon üzemanyag lesz elég, az viszont kérdés, hogy elérhető lesz-e a megszokott helyeken a megszokott színvonalú kiszolgálás.

loading...