Orbánnál tele a gatya, miután elveszítette eddigi legfontosabb perét – lengyel barátjával együtt készül a büntetésre

Lengyel választások: itt vannak az első exit pollok
Kép forrása: MTI

Kétoldalú pénzügyi megállapodást kötött egymással Magyar- és Lengyelország. A keretszerződés célja egyelőre homályos, de feltehetően az egymásnak való hitelezés lehetőségét teremti meg. A két ország kedden vesztette el az alapvető fontosságú perét az Európai Bizottsággal szemben, így veszélybe kerültek a jogállamisági feltételekhez kötött uniós támogatások – írja a Telex.

A keretszerződés tényét egy szűkszavú hírben tette közzé az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Mindössze annyi derült ki belőle, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter és lengyel kollégája „likviditáskezelési tevékenység keretében betét- és hitelügyletek megkötésében való együttműködésről” kötött keretszerződést. A műfajból következően konkrét tartalommal ezt későbbi megállapodásokban lehet majd feltölteni, egyelőre csak ennek a jogi alapjait teremtették meg.

Arról, hogy miről is van szó valójában, a Portfolio által megkérdezett pénzügyi szakértők azt mondták, hogy

logikusan egyfajta védőhálóról lehet szó, „melynek keretében Magyarország és Lengyelország kölcsönösen készek államközi kölcsönt nyújtani a másiknak, amennyiben erre szükség lenne.”

A 444-nek név nélkül nyilatkozó makrogazdasági elemző is arra tippel, hogy a megállapodás egy plusz finanszírozási forrást jelenthet

„arra az esetre, ha az egyik ország nem tudna elég kötvényt eladni a piacon”,

de egyelőre csak egy biztonsági lehetőségről van szó, amit még aktiválni kell, ha úgy hozza a helyzet. Arról nincs információ, hogy adott esetben melyik ország hitelezne a másiknak.

loading...