Megszületett a döntés: teljes körű választási megfigyelő missziót küld az EBESZ Magyarországra, a határon túli szavazókra is figyelnek majd

A fideszesek nyilatkoztak a riporternek.
A fotó illusztráció - forrása: MTI

Teljes körű választási megfigyelő missziót javasolt az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (OSCE/ODIHR). Erre az uniós államok közül eddig egyedül Bulgáriában volt példa – írja az EUrologus.

Az EBESZ képviselői januárban jártak Magyarországon és úgynevezett igényfelmérő látogatást folytattak, aminek keretén belül tanulmányozták a választásokkal kapcsolatos jogszabályokat, intézményi struktúrákat és beszélgettek választási szereplőkkel ellenzéki és kormányoldalról is, illetve találkoztak állami szervek képviselőivel.

Ezek alapján vonták le azt a következtetést, hogy

nem elegendő csak a választások környékére összpontosítani a megfigyelő missziót, hanem már azt megelőzően körülbelül egy hónappal megjelennek a szervezet képviselői.

A javaslat értelmében 18 hosszú távú megfigyelő érkezik Magyarországra, akiket majd kiegészít 200 olyan megfigyelő, akik április 3-a előtt érkeznek röviddel és a választások után néhány nappal távoznak.

A teljes körű megfigyelést számos szempont indokolta a küldöttség értékelése szerint. Ilyenek:

az esetleges választói megfélemlítést és szavazatvásárlást, a választások médiavisszhangját, a kampányfinanszírozás átláthatóságát, a panasz- és fellebbezési eljárás eredményességét, valamint a „gyermekvédelmi” népszavazás egyidejű megtartásának hatását ezekre a szempontokra.

A jelentésben az is olvasható, hogy a civil társadalom, az ellenzék és sajtó képviselői kijelentették a beszélgetéseken, hogy a médiakampányok egyoldalú lefedettsége, a független magánmédia korlátozott országos elérése, valamint az óriásplakát-helyek hiánya alaposan befolyásolja a egyenlő versenyfeltételeket.

Az EBESZ képviselői az aggályok közé sorolták a Magyarországon kívül élő szavazók szállításának lehetséges megszervezését és a szavazatvásárlást, különösen a kiszolgáltatott csoportok, például a romák, valamint a vidéki közösségek körében.

loading...