
Budai Gyulai újabb szomorú hírt kapott, amiről Czeglédy Csaba számolt be a Facebook-oldalán. A DK politikusa arról ír, hogy a fideszes Budai kénytelen lesz több százezer forinttal hozzájárulni a kampányához, mert jogerősen is pert vesztett vele szemben a Fővárosi Ítélőtáblán.
Czeglédy Csaba bejegyzése:
„Apró örömök az életben: a hazudós Budai Gyula ma jogerősen is pert vesztett velem szemben a Fővárosi Ítélőtáblán. Hiába hordott össze hetet-havat fellebbezésben, a táblabíróság helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét.
A bíróság tehát jogerősen megállapította, hogy Budai Gyula
- megsértette jó hírnévhez való személyiségi jogomat azzal, hogy 2021. március 2-án
- valótlanul állította a HírTV „Magyarország élőben” című műsorában, hogy pénzt adtam át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására,
- valótlanul állította, hogy közel 300 millió forint is eltűnt, amit az Altustól kaptam kölcsönként.
Továbbá azzal, hogy Budai Gyula 2021. március 2-án a Facebook oldalán valótlanul állította, hogy betegségre hivatkozva kimentettem magamat, ezért nem jelentem meg a bírósági tárgyaláson, abban a hamis színben tüntetett fel engem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy lassítsam és gátoljam az igazságszolgáltatást és a bírósági eljárást.
Budai Gyula ráadásul kénytelen lesz 600.000 forinttal hozzájárulni a kampányomhoz. Ezúton is köszönöm a kampányfinanszírozást.”