Bértapsolókat küldtek egy fideszes kampányrendezvényre, hogy úgy tűnjön, vannak kormánypárti fiatalok

Végre nagy fizetésemelést intéz az állam
Kép forrása: MTI

Kővári János fideszes jelölt Pécs egyik belvárosi irodaházában január 7-én egy olyan előadáson vett részt, ahol pécsi egyetemistáknak fizettek fejenként háromezer forintot a részvételért, hogy úgy tűnjön, érdekel valakit a kampányrendezvény.

Arra nem számítottunk, hogy ebben a formában fognak résztvevőket toborozni

– válaszolta a Népszava kérdésére Király Nóra, a Fideszhez köthető Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) vezetője az eset kapcsán.

A Pécsi Stopnak név nélkül nyilatkozó egyetemisták megerősítették, hogy Kővári fórumán – ahol a környezetvédelem volt a téma – mintegy harmincan vettek részt és a hallgatóság túlnyomó többségét valóban fizetett egyetemi hallgatók tették ki.

A Pécsi Stop megkérdezte Kővári Jánost, hogy miért volt szüksége fizetett résztvevőkre, de a Fidesz jelöltje érdemi válasz helyett perrel fenyegetőzött.

loading...