A fideszes Járóka Lívia utolsó helyen végzett az Európai Parlament alelnöki posztjáért folyó versengés első fordulójában, ezért inkább visszalépett

Kép forrása: MTI

A fideszes Járóka Lívia utolsó helyen végzett az Európai Parlament alelnöki posztjáért folyó versengés első fordulójában, ezért a visszalépés mellett döntött – írja az Euronews.

Mindössze 169 szavazatot kapott Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöki posztjáért folyó szavazás első körében Strasbourgban. A fideszes politikus így az utolsó helyen áll a jelöltek között. Összehasonlításul: a legnépszerűbb jelölt, a néppárti Otmar Karas 536 szavazatot kapott.

Egyébként összesen 19 képviselő indult az alelnöki posztokért, közülük 14 alelnököt választanak meg. Az első körös szavazásból a tíz legnépszerűbb jelölt már megválasztott alelnöknek számít. A maradék kilenc közül a második fordulóban választanak ki további négyet az alelnöki posztra. A második forduló eredménye este hét körül derül ki.

A Fidesz EP-képviselőcsoportja közleményben jelentette be azt, hogy Járóka Lívia visszalép a lett Roberts Zile javára. Ő az Európai Konzervatívok és Reformerek jelöltje. A Fidesz ezzel a lépéssel azt szeretné biztosítani, hogy az európai demokratikus jobboldalnak legyen képviselete az Európai Parlament vezető testületében.

loading...