Leáll az ország? Sztrájkolni fognak a vasutasok, ha nem teljesítik a követelésüket

Kép forrása: MTI

A mozdonyvezetők nem fogadják el, hogy tavaly jelentősen csökkent a reálkeresetük a 2021. évi nullaszázalékos béremelés, és az „elszabadult” infláció miatt, a veszteség kompenzálására fejenként 546 ezer forint kifizetését követelik, és sztrájkra készülnek – mondta el Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezeti elnök felidézte: tavaly nyáron azért nem írták alá a bérmegállapodást, mert nem láttak garanciát arra, hogy a minimálbér és infláció emelkedése esetén az alapbérük ehhez igazodna. Tavaly a mozdonyvezetőknél sem volt béremelés a vasútnál, miután a hároméves bérmegállapodás 2021-re nulla, 2022-re 10, 2023-ra pedig 5 százalékos béremelésről szól.

A szakszervezet közleménye szerint a MÁV-START Zrt.-vel szemben kezdeményezett, eredménytelen kollektív munkaügyi vitát követően felmérik január 20-áig a tagság támogatását egy munkabeszüntetéshez.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvivő bizottsága január 12-i ülésén megállapította, hogy a mozdonyvezetők több mint kétharmada már eddig is támogatta aláírásával a sztrájk megtartását.

Az ügyvivő bizottság a küldöttközgyűlés február 2-i ülésére javaslatot terjeszt a sztrájk időpontjáról és időtartamáról

– írja a Mozdonyvezetők Szakszervezete közleményében.

loading...