
„Nagy meccs volt, de mostantól Kövér Lászlónak hivatalos papírja van arról, hogy cenzor” – írja Szél Bernadett a Facebookon, miután pert nyert Strasbourgban.
A képviselő szerint,
„ha egy nemzetközi bíróság (aminek magyar tagja is van jelen ügyben Paczolay Péter személyében) arra jut, hogy egy országban a házelnök egy cenzor, és ezt háromszor le is írja, annak az országnak a kormánya vagy megköszöni a házelnök munkáját és elküldi, vagy ki nem ejti a száján többet azt a szót, hogy jogállam. Más lehetősége innentől kezdve nincs.”
Még 2015-ben történt, hogy a képviselő több társával együtt táblát tartott fel napirend előtti felszólalása közben, mire Kövér László minden előzetes figyelmeztetés nélkül elvette a szót, kikapcsolta a képviselő mikrofonját. Szél perelt, Strasbourgig vitte az ügyet és nyert.
“Így nem állapítható meg, hogy a kérdéses intézkedés megfelelt volna az Országgyűlési törvényben előírt eljárásnak. Ezenkívül közvetlen cenzúra volt, mivel azonnal megakadályozta, hogy az első kérelmező [Szél Bernadett] kifejtse véleményét anélkül, hogy [a házelnök] kevésbé korlátozó intézkedést alkalmazott volna vagy akár csak megfontolta volna más eszköz alkalmazását”
– áll az ítéletben, ami alapján a képviselő kijelentette Magyarul a Házelnök a saját maga által alkotott törvényt SEM tartotta be és direktben cenzúrázott — és erről most már papírja is van.