
Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt szlovákiai polgármestert az Európai Ügyészség nyomozása után – adta hírül az Euronews.
Ez volt az első alkalom, hogy az Európai Ügyészség munkája nyomán ítéltek el valakit. A szervezet közleménye szerint egy kelet-szlovákiai település volt polgármestere bűnösnek vallotta magát egy korrupciós ügyben. A volt városvezető megpróbálta megkárosítani az uniós költségvetést, hamis dokumentumokkal próbált finanszírozást szerezni az EU Szociális Alapjából.
Ha megvalósult volna a bűncselekmény, 93 ezer euróval károsította volna meg az uniós költségvetést, ez mostani árfolyamon több, mint 43 millió forintot jelent. A törvényszék három év felfüggesztette börtönre ítélte, a közügyektől pedig öt évre eltiltották.
Az idén nyáron útjára indított szervezet az első eredményeket novemberben érte el, amikor Horvátországban több volt minisztériumi alkalmazottat, illetve egy volt minisztert is őrizetbe vettek egy túlárazott közbeszerzés miatt.