Vezető német lap: az Orbánnak küldött levél tulajdonképpen egy vádirat – Magyarország uniós milliárdoktól esik el már 2021-ben is

Kép forrása: MTI

Markus Becker és Jan Puhl, a Spiegel német lap munkatársai azt írják: az Európai Bizottság megtette az első lépést, hogy a jogállami mechanizmus alapján jelentős pénzeket vonjon meg a két országtól, és értesüléseik szerint ebbe az évbe már az sem fér bele, hogy az újjáépítési alapból utaljanak nekik.

A vezető német hetilap brüsszeli tudósítóinak cikke alapján a hvg360 azt írja, hogy

a magyar és a lengyel kormánynak küldött brüsszeli levél olyan, mint egy vádirat. Az Európai Bizottság összefoglalja bennük, hogy mi a baja már jó ideje a két országgal.

A lengyelek esetében leginkább az igazságszolgáltatás függetlenségének megrendítését kifogásolja, a magyaroknál pedig a korrupció és az urambátyám-rendszer áll a középpontban. Továbbá, hogy a bíróságok képtelenek fellépni a fennálló viszonyok ellen.

Hirdetés
loading...
A szerző: Jabronka Richárd 11233 cikk
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.