Újdonsült Fidesz-alelnök: az európai jobboldal a Fideszben látja a reményt

Kép forrása: MTI

Gál Kinga, a Fidesz újdonsült alelnöke szerint a megerősödött európai jobboldalban érdekelt pártok látják a Fideszben a reményt, hogy a csoportosulás élére tud állni. A Spirit FM-nek azt mondta, úgy tudja, hogy az erről szóló egyeztetések decemberben folytatódnak.

Gál szerint a mostani már nem az az Európai Néppárt (EPP), amelyikbe ők annak idején beléptek, komoly balratolódást tapasztalt. A képviselő azt mondta:

„amikor egy teljesen álságos, tényeket figyelembe nem vevő, mondhatni, hazug Sargentini-jelentést elfogad az EPP nagy része, akkor azt mondom, hogy ők már nem azt a vonalat követik, amit együtt kezdtünk”.

A Fidesz arra nem gondolt, hogy a nyugaton élő magyarokhoz is eljut, amivel itthon hülyítenek – zseniális reakció érkezett a “hanyatló Nyugatról”

loading...