Kevesebben szavaztak Orbán Viktorra a Fidesz idei tisztújító kongresszusán, mint 2019-ben

Megszűnhet a magyarok szabad utazása?
Kép forrása: MTI

A Fidesz múlt hétvégén tartott tisztújító kongresszusára 1472 küldöttet vártak, de közülük végül kevesebben, 1120-an jelentek meg – tudta meg a Népszava a kormánypárttól. A napilapnak csak többszöri próbálkozás után küldte el az adatokat a Fidesz sajtóosztálya.

A cikkben úgy összegeznek, hogy a vasárnapi Fidesz-kongresszuson 352-en nem jelentek meg, vagyis a küldöttek mintegy 24 százaléka (csaknem negyede) hiányzott az eseményről. Ráadásul a megjelentek közül 50-en nem szavaztak.

Kiderült az is, hogy

Orbán Viktor 2019 őszén, a Fidesz előző tisztújításakor még 1406 szavazattal lett pártelnök, most viszont kevesebbet, 1061 voksot kapott.

Mivel a Fidesz mostani kongresszusát csak oltott személyek jelenlétében tartották, a napilap szerint elképzelhető, hogy olyan meghívottak nem mentek el az eseményre, akik még nem kaptak oltást, vagy egyszerűen nem tartották jó ötletnek, hogy részt vegyenek egy zárt térben megszervezett tömegrendezvényen.

loading...