Óriási nemzetközi esemény lesz ma, ahol világsztárok fogják taposni a Fidesz-propagandát

Fotó: Ellenszel.hu

Aggódhatnak a Fidesz vezérkarában, ugyanis a mai nap egy rendhagyó eseményen kritizálhatják Orbán rendszerét ismert hírességek.

A budapesti Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a 2021-es MTV EMA díjátadót vasárnap, ami idén egy új díjjal bővül „Generation Change” néven, ezt olyan aktivisták közt sorsolják majd ki, akik világszerte küzdenek az LMBTQ+ jogokért, írja a Teen Vogue cikke alapján a Telex.

A Fidesz-kormány már előre fél és ideges az előttünk álló estétől:

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter korábban sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az idei gálát a magyar kormány provokálására akarják használni.

Az igazság ezzel szemben az, hogy az Orbán-kormány használ szinte mindent, most éppen a „gyermekvédelmi törvényt” arra, hogy provokálják a jóízlésű embereket, akiknek nem a gyűlölet a lételemük.

A 2021-es MTV EMA Generation Change díjazottjai Amir Ashour, Matthew Blaise, Sage Dolan-Sandrino, Erika Hilton és Radványi Viktória. Őket a vasárnap esti EMA-ünnepségen ünneplik majd, és mindegyik győztes kiválaszthat egy-egy szervezetet vagy civil szervezetet, ami pénzt kap az MTV-től.

A jelöltek közül Radványi Viktória tagja a Budapest Pride vezetőségének, Magyarország első feminista és antirasszista LMBTQ+ civil szervezetének.

Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója azt mondta,

nagy megtiszteltetés az is, hogy kiállhatok az LMBTQ+ testvéreim mellett, amikor a 2021-es MTV EMA ünnepet Magyarországról közvetítjük.

Ne feledjük tehát, ma este 9-kor az MTV-n (nem a „közszolgálati” MTV-n, hanem a zenecsatornán) kezdődik a móka! Osszátok, hogy minél többen nézhessék! Az MTV mellett a Comedy Central és a Paramount Network csatornákon is elérhető lesz.

Az esemény több mint 180 országban lesz látható, ami azt jelenti, hogy majdnem a világ összes országában láthatják, hallhatják az emberek, ahogy világsztárok állnak ki Orbán Viktor kormányának gyűlöletkampánya ellen!

loading...