A Jobbik szerint Márki-Zay Péter már megint hazudott

Kép forrás: MTI

Márki-Zay Péter még vasárnap, a budapesti Madách Téren tartott kampányrendezvényén mondta, hogy:

„Itt vannak velünk azok a jobbikos alapszervezetek, amelyek a pártvezetés tartózkodó álláspontja mellett is kimondták azt, hogy engem támogatnak, Keszthelytől Kisvárdáig. Számítok a jobbikos szavazatokra is.”

A hódmezővásárhelyi polgármester balszerencséjére ismét kiderült, hogy nem mondott igazat. A kisvárdai székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as választókerületben az előválasztáson győztes jobbikos jelölt, Tóth Viktor vitatja, amit Márki-Zay állít. Facebook-posztjában azt írja:

„Többen is jelezték felém, hogy Márki-Zay Péter fővárosi nagygyűlésén az hangzott el, hogy a kisvárdai Jobbik is jelen van a rendezvényen. A félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy a valóság az, hogy sem én, sem a választókerületünk jobbikos alapszervezeteinek tagjai nem vettek részt a kampányeseményen. Ezt a döntésünket és a valóságot pedig mindenkinek illendő lenne elfogadnia.”

Tóth kitér arra is, hogy a Jobbik elnökségének és parlamenti frakciójának döntése alapján egyik versenyben lévő miniszterelnök-jelöltet sem támogatja, és személy szerint ő arra fog szavazni az október 16-ig tartó második fordulóban, aki az önmérséklet, a szerénység és a kompromisszumkészség erényeit „a legszorgalmasabb gyakorolja, és erre inti a követőit is”.

loading...