Márki-Zay szerint egyedül is több szavazót szólít meg, mint Karácsony mögé beállva

Szétesett a tandem, úgy tűnik, mindkét fél részéről visszavonhatatlanul.

„Külön nekem most nagyobb esélyem van, mint Karácsonynak, ha beállok mögé” – mondta a 444-nek Márki-Zay Péter, miután Karácsony Gergely a Facebookon bejelentette, hogy a mai tárgyalásaik végén úgy döntöttek, hogy külön indulnak a második fordulóban.

„Én a friss közvélemény-kutatások, a közösségi médiás adatok és visszajelzések alapján úgy látom, hogy Karácsony Gergely nem fogja tudni Dobrev Klárát vagy majd Orbán Viktort legyőzni, én erről próbáltam őt meggyőzni. Ő természetesen teljesen jogosan hivatkozik arra, hogy mindeddig azon dolgoztam, hogy őmögé akarjak beállni és beállítani a támogatóimat is, ez nyilván ezekkel a közvélemény-kutatási adatokkal számomra ellehetetlenült” – nyilatkozta Márki-Zay.

Látva az egyhelyben toporgást, nem valószínű, hogy bármelyikük is visszalépne a másik javára.

loading...