Karácsony Gergely pánikba esett: már az előválasztási vitát is előrébb hozná

Előrehozná a miniszterelnök-jelöltek vitáját Karácsony Gergely, szerinte már most szombaton nyilvánosan kellene vitázniuk Dobrev Klárával és Márki-Zay Péterrel – jelentette be csütörtök reggeli Facebook-posztjában. Úgy fogalmazott:

erre a vitára Karácsony bárhol, bármilyen körülmények között hajlandó.

Karácsony szerint az október 13-i, RTL Klubon tervezett vita már túl késő lenne. A miniszterelnök-jelölt hozzátette: „az előválasztásnak arról kellene szólnia, hogy a politikusoknak milyen jövőképet kellene kínálniuk, végre arról kellene szólnia a politikának, hogy hogyan fogunk jobban élni ebben az országban. Sajnálom, hogy az elmúlt néhány napban keveset beszéltünk erről”.

Karácsony azt üzente Márki-Zaynak a polgármestert nem megnevezve, hogy

ugyan tényleg fontosak a közvélemény-kutatások, de nem lehet mindent ezekre alapozva felépíteni. Szerinte azok a politikusok buknak meg, akik közvélemény-kutatásokból akarják a helyest és helytelent kiolvasni.

Karácsony Gergelynek most jutott eszébe, hogy „túl későn” lenne az RTL-es vita? Amíg úgy volt, hogy Márki-Zayjal „tandemben” indulnak, addig nem volt „túl késő”? Egyre nehezebb követni főpolgármester urat.

loading...