
Márki-Zay Péter magát egyáltalán nem mondja homofóbnak, de azért Orbán Gáspárt melegnek kiáltja ki el egy ország előtt, a nőket egyenrangúnak tekinti, de azért megjegyzi, hogy Dobrev Klára „nő létére, női mivoltja” ellenére is ő volt a legsikeresebb politikius.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Skype-on kapcsolták be a hódmezővásárhelyi polgármestert, ahol úgy fogalmaz:
„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy női mivolta, létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.”
Ott tartunk, hogy valaki, attól, hogy női mivolta és léte van, kevesebb eséllyel indul, ezért meglepődünk rajta, ha sikereket ér el? Ez a politikában igaz csak Márki-Zay Péter szerint vagy más foglalkozások esetében is?
Épp ezzel a felfogással próbál leszámolni az ellenzék a kormányváltás után. A Fidesz hímsoviniszta világnézete nem sompolyoghat vissza az ablakon, miután kidobtuk azt az ajtón!