Egy kommentelő tette tönkre a propagandát – 180 ezren voltak a vadászati fideszparádén, de a kormány szerint 850 ezren

Kép forrása: MTI

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nyolcadik napján csaknem 55 ezren látogattak ki a Hungexpóra, ezzel a központi helyszín látogatottsága már átlépte a 180 ezret.

A szervezők közleménye szerint a 180 ezer látogatóból a Fátyol Iskolaprogramnak köszönhetően 16 ezer diák volt, és a programra hétfőn újabb 4000 diák érkezik.

A kiállítással kapcsolatos számháború másik emlegetett száma a 850 ezer, ez a rendezvénysorozat összes elemén részt vett érdeklődők száma.

A vasárnapi programok közül a közleményben kiemelték a zárónapjához érkezett FeHoVa PLUSZ horgászati, vadászati és természetbarát kereskedelmi vásárt, a Szarvasbőgő Európa-bajnokság fináléját, valamint a Nemzeti Vágta döntőit.

Egy kommentelő egyébként az utóbb említett rendezvénnyel buktatta le Kovács Zoltán államtitkárt, aki szerint a „balliberális sajtó álhírt terjeszt”, amikor arról írnak, hogy a kutyát sem érdekli a Fidesz vadászparádéja.

A kommentet Vágó István, a DK elnökségi tagja szúrta ki és egy külön Facebook-posztot is szánt a bemutatásának:

„Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért is felelős államtitkár képeken mutatja, hogy (persze a ballib sajtó aljas csúsztatásaival szemben) igenis sokan látogatnak ki a „Világkiállításra”.

(https://www.facebook.com/zoltanspox/posts/416288929861347)

A posztja alatt olvasom ezt a kommentet:

„Ez megint egy félrevezetés! A FEHOVA miatt mentek, ami most a hétvégén van. Ezen mindig brutális tömeg van, nem kell hozza szarvasagancs kapu meg adófizetők milliárdjai. Megy az emberek manipulációja ezerrel.”

És tényleg. A „28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás”-t is ugyanitt, ugyanebben az időben rendezik: „Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon külön pavilonban, FeHoVa PLUSZ néven 2021. szeptember 30. és október 3. között találkozhatnak a kiállítók és látogatók.” https://fehova.hu/

Október 1-jei a posztja, nem túl meggyőző ezért az államtitkár cáfolata, de talán a nemzetközi kommunikációban – ez a dolga – elmegy. Idehaza viszont könnyen lebukik.”

loading...