Tóth Csaba feladta a harcot: sajtónyilatkozatot olvasott fel

Már meg is van, ki lesz az új igazságügyi miniszter

Tóth Csaba, az MSZP zuglói jelöltje azt követően hívott össze hétfőre sajtótájékoztatót, hogy az előző hétvégén az összes, eddig őt támogató párt kihátrált mögüle. Csak az őt jelölő MSZP biztosította őt további támogatásáról.

Tóth Csaba szerint a szövetségesei hátba támadták, és emiatt inkább visszatér az üzleti életbe. A nyilatkozat felolvasását követően arra nem volt mód, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel Tóthnak.

Az MSZP nem tudta, mikor kell kiszállni

Szombaton még azt közölte az MSZP, hogy továbbra is Tóth marad a jelöltjük, és még a HVG-nek hétfőn is volt olyan forrása, aki azt állította, hogy a pártban nem merült fel Tóth visszaléptetése, ugyanis az nem csak politikailag lenne helytelen, de a jelölt kampányát támogató aktivistákkal és leginkább az eddig rá szavazókkal szemben sem lett volna tisztességes.

Ugyanez a forrás tudni vélte, hogy Tóth nem is áll rosszul kihívója, a Momentum által jelölt Hadházy Ákossal szemben, aki azzal támadta Tóthot, hogy több százmilliónyi vagyont hagyott ki a vagyonnyilatkozatából.

Ezek szerint ásó, kapa, nagyharang, Tóth Csaba érezte, hogy innen nincs hova tovább, Karácsony is cserben hagyta a vitán, bár utána a tőle megszokott módon, a határozottságot mellőzve nem állt ki Tóth mögül határozottan, megvárta, hogy a többi párt mit reagál…

loading...