
„A mai napon az Előválasztási Bizottság döntött arról, hogy Tóth Csaba jelölt maradhat-e. Három párt (Momentum, Jobbik, DK) szerint nem lehet jelölt az, aki egy alapítványba rejtett több százmilliós vagyont. ” – írja a közösségi oldalán Hadházy Ákos.
Az LMP tartózkodott, az MSZP és a Párbeszéd képviselője szerint vállalható az ügy és Tóth Csaba a jelöltek között maradhat. Az LMP tartózkodása és az MSZP/Párbeszéd nemje miatt – bár több igen szavazat volt – nem kapott többséget a méltatlanságot kimondó javaslat.
Vizsgálat nem volt, csak szavazás
Hadházy szerint nem volt senki, aki Tóth Csabát tisztázta volna. Annyi történt a képviselő szerint, hogy kiderült:
„az ellenzéki pártok egy része nem kíván szembenézni a valósággal és a kampányszlogenek ellenére nem kívánja támogatni a megtisztulás politikáját. A nemmel szavazó és tartózkodó szervezetek világos üzenetet küldtek a választóknak.”
Hadházy szerint az a lényeges, hogy a szavazás után a választók mit üzennek majd a pártok elnökségeinek.