A KDNP-s Nacsa Lőrinc ment volna szavazatokért házalni Ukrajnába, ám a határon kiderült, hogy ki van tiltva az országból

Kép forrása: MTI

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt. A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele,

egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről

– írja a Telex.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

„A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van”

– jelentette ki.

Nacsa Lőrincet nagyon szíven üthette, hogy a jövő évi választások előtt nem tud személyesen is parádézni a határon túli településeken, de itthon, akik Magyarországon élnek és adóznak nagyon sokan örülnek ennek, hiszen a határon túl ragadt kisebbség nem dönthet az anyaországban élők sorsa felett. Márpedig a Fidesz erre használja őket!

loading...