Ma indul a Pécs Pride-ot is magába foglaló emberjogi fesztivál – a szervezővel interjúztunk

Kép: Jabronka Richárd, Ellenszél

Egyedülálló programsorozat és történelmi esemény készül Pécsett: a mai napon nyitják meg a Diverse Youth Network „Az identitásom szabadsága” című fesztivált. Hegedüs Martinnal, az esemény egyik szervezőjével készített interjút az Ellenszél.

A rendezvényt 2021. szeptember 13 és 18 között tartják, ahol kiemelt fókuszt kapnak a nemzetiségek és kisebbségek, köztük főként a cigányság, zsidóság, valamint az LMBTQ+ közösség. A fesztivál zárórendezvénye az I. Pécs Pride Felvonulás, mely az első vidéki Pride Magyarországon.

Ellenszél: Pécs polgármestere közzétett egy állásfoglalást, mely szerint egy közvélemény-kutatást készített az önkormányzat arról, hogy a pécsiek szeretnék-e a felvonulást. Péterffy Attila ebben úgy fogalmaz:

„Annak érdekében, hogy a rendezvény a lehető legbékésebb legyen, megmaradjon annak civil jellege, frakciószövetségünk úgy döntött, hogy bár fontosnak tartja a kisebbségi jogok védelmét, mégis eleget tesz a választók többsége kérésének, és nem vesz részt a felvonuláson.”

Mennyire értetek egyet a Pécs Jövője Frakciószövetség döntésével?

Hegedüs Martin: 2019 nyarán jelentettük be, hogy szeretnénk megszervezni a fesztivált 2020-ban. Az akkori fideszes városvezetés alatt nem születtek cikkek a témában, mióta azonban Pécs önkormányzata baloldali többségű lett, egyre több a támadás Péterffy Attilával és velünk szemben is.

A polgármester kiadott egy nyilatkozatot, miszerint a gyülekezési törvény alá esik a rendezvény, ezért ő ezt tudomásul veszi. Amikor egyeztettünk vele, azt mondta, hogy az emberi jogi fesztivált üdvözli, azonban ezt leválasztaná a felvonulásról, ezért szeretné kikérni róla a város véleményét. Ekkor készített egy 1200 fős felmérést, (ami egy ekkora városban nem egészen reprezentatív), kíváncsiak lettünk volna az ingadozók véleményére is, hiszen ez egy teljesen új kezdeményezés, még senki nem látott ilyet Pécsen.

Hoppál Péter kabinetfőnöke már beolvasott a szervezőknek, amikor vitára hívták. Erről és Hoppál gyávaságáról ebben a cikkben foglalkozunk bővenbben. Milyen támadások érnek tieket még?

A Pride nem lehet politikamentes, hiszen társadalmi ügyeket karolunk fel, de a pártpolitikát ettől mindenképp szeretnénk távoltartani. Ennek ellenére azt érezzük, hogy a kormánypárt szisztematikusan támadja a fesztivált. Kővári János fideszes képviselő részéről egyértelműen hazug kijelentések hangoztak el. Azt állította a sajtótájékoztatóján, hogy mi nem kerestük őt semmilyen platformon. A valóság ezzel szemben az, hogy mindegyik tagunkat letiltotta az oldaláról, ezért nyílt levélben írtunk neki.

A szervezők tudnak ellentüntetőkről?

Kővári János tart demonstrációt a Széchenyi téren, de annak vége lesz a rendezvényünkig, így abból semmit nem fogunk érzékelni. Emellett a Betyár Sereg jelentett be tüntetést, amit a rendőrség a Barbakánnál engedélyezett. A tömegek nem fognak találkozni egymással, az ellendemók a felvonulás útvonalát nem érintik.

Milyen formában garantáljátok a résztvevők biztonságát a fesztivál egyéb programjain?

Minden eseménynél beléptetést végzünk, itt csak azokat engedjük be, akik a házirendet elfogadják. A házirendünk része az is, hogy amennyiben valaki közösségromboló magatartást tanúsít, kizárható a rendezvényről. A rendőrség is fokozott figyelmet fordít majd ezekre a programokra.

Az új homofóbtörvény életbe lépése óta a homoszexualitás népszerűsítése – jelentsen ez bármit – törvényi szabályozás alá esik. Tartotok-e attól, hogy bármely rendezvény kapcsán szankciót foganatosítanak a jogszabály alapján?

Nem tartunk egyelőre ettől, hiszen nagyon kevés kézzel fogható része van ennek a törvénynek. Az sem tudható, hogy az LMBTQ-tanár önmagában tiltó kategória-e, vagy csak az, amit mond. A programok – az éjszakai buli kivételével – minden esemény látogatható 18 éven aluliaknak is.

Hány főre számítotok?

Az utolsó pillanatokban is jelentkeznek be résztvevők Budapestről és más vidéki városokból is. Ezer főre becsültük a rendőrségi bejelentésénél, de ez a szám minden bizonnyal megugorhatja az 1500-at vagy akár a 2000-et is. Az eddigi programjaink nagy népszerűségnek örvendtek, bízunk benne, hogy így lesz ez a fesztivál programpontjai esetében is.

Köszönjük az interjút Hegedüs Martinnak! Reméljük, hogy meghívásukra Novák Katalin is ellátogat majd Pécsre, talán akkor látni fogja ő is: a család az család, és nincs mitől félteni a gyermekeket.

A részletes program itt érhető el.

Kínos helyzetbe hozták a fideszes Hoppál Péter kabinetfőnökét a Pécs Pride szervezői

 

loading...