
Egy új képzési programot fejlesztett pályakezdő pedagógusok számára az Oktatási Hivatal (OH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ami a „Nemzeti közszolgálat a pedagógushivatásban” címet viseli – ez derül ki a Népszava szerint abból a levélből, amit az OH a napokban küldött ki az intézményvezetőkhöz.
A program célja, hogy az megalapozó ismereteket nyújtson a pályakezdő tanárok számára
„az állami feladatellátás rendszerébe illeszkedő köznevelésről, mint nemzeti közszolgálatról, a pedagógushivatás szakmaetikai alapjairól”, illetve, hogy a „nemzeti azonosságtudat oktatási és nevelési kihívásaira” is felkészítse a fiatal pedagógusokat.
A Népszava szerint a tréning az önismeretre, önértékelésre épít, de olyan elemek is szerepelnek benne, mint a pedagógusok közösségben betöltött szerepének, a „magyarsághoz” való viszonyuk tudatosítása. Valamint, hogy
a fiatal pedagógus „felismerje, hivatástudatának fontos része a közösségi összetartozás (nemzeti összetartozás) felismertetése és erősítése”.
A jelentkezés szeptember 20-tól indul, a jelenléti képzéseket októberben az NKE-n, az e-learning kurzusokat november 30-ig lehet majd teljesíteni.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás megdöbbenve értesült a képzésről. Szerinte a kezdő tanárokat sokkal komolyabb problémákra kellene felkészíteni. Úgy vélte, nem attól lesz valaki jó pedagógus, hogy jó hazafit próbálnak belőle nevelni.