Ettől nagyon pipa leszel: a határon túlra háromszor annyi pénzt lapátolt Orbán, míg az egyházaknak hétszer annyit adott

Kép forrása: MTI

Iszonyú pénzosztásba kezdett a kormány. A határon túli szavazóbázis megerősítése céljából háromszor annyi pénzzel tömi ki a külhoni magyar „ügyeket” amelyeket fontosnak tart, míg az egyházakkal bőkezűbben bánt, mint valaha: meghétszerezte a pénzüket.

Több mint háromszorosan túlteljesült a határon túlra, és hétszeresen az egyházaknak a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül juttatott állami támogatások összege 2020-ban, a koronajárvány legkeményebb évében. Összesen 250 milliárd forint pluszkiadás jött össze, főként egyedi döntések nyomán – írja a HVG.

2020-ban nem csak a határon túli támogatások büdzséje szállt el durván, de az egyházi támogatásoké is. Sőt ami azt illeti, azoké még sokkal durvábban,

a 24,5 milliárdos keret a végére 180 milliárd forintra hízott. Ami több mint hétszeres növekedés.

Az ok nagyjából ugyanaz, mint a határon túli támogatások esetben. Az egyházi támogatásokon belül leginkább az “egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások” keret teljesült túl, 7,3 milliárd forint helyett 85,6 folyt ki. Ebből egyedi döntés alapján 84,6 milliárd forint, 145 támogatói okirattal, az államtitkárság 38 döntést kezdeményezett.

Az egyházi és a határon túli támogatások együttesen mintegy 250 milliárd forinttal teljesültek túl.

A Fidesz mindent megtesz a hatalomért. Inkább hagyja az egészségügyet teljesen tönkremenni, minthogy szavazatokat veszítsen. Azokat a területeket erősíti, amelyekre biztosan számíthat. Az egyház és a határon túli szavazók a sor legelején vannak.

loading...