
Áder János több nyugdíjat fog kapni egy hónap alatt, mint amennyit sok magyar 1 év alatt keres kemény munkával.
Nagyjából 4,4 millió forintos nyugdíj várhat Áder Jánosra, miután véget ér a második mandátuma. Ráadásul Áder már a nyugdíjkorhatár alatt, 63 évesen élvezheti a pihenést a teljes körű államfői fizetés mellett
– írja a Blikk.
Mint emlékeztetnek, egy 2019-es törvényben gyakorlatilag duplájára emelték a mindenkori államfő juttatásait: a korábbi havi bruttó 1,5 millió forint körül összegről a házelnököt megillető tiszteletdíj összegének 1,1-szeresére. Ez idén hozzávetőlegesen bruttó 3,6 millió forint havonta, jövőre pedig nagyjából 4 millió forintra emelkedhet.
Emellett Áder Jánosnak külön nyugdíj jár azért, mert korábban négy évig a Fidesz Európa Parlamenti képviselője volt. A négy év képviseleti szolgálat után a 8900 eurós (3,2 millió Ft) EP-képviselői fizetésének 14 százaléka, vagyis hozzávetőlegesen 430 ezer forint jár havonta. Az EP idevonatkozó rendelkezései szerint éppen 63 éves kortól fizethető a korábbi képviselőknek a nyugdíj.
A Blikk.hu az így kapott nagyjából havi 4,4 milliót az idén szeptemberben visszavonuló Angela Merkel nyugdíjával veti össze
: a német média napokban jelentette be, a kancellár nyugdíja 15 ezer euró (5,2 millió forint ) körüli összeg lesz. A pénz mellett Emellett persze számos más juttatást is kap majd volt államfőként Áder, például háromfős titkárság működtetése is megilleti, ehhez a irodát is kaphat, illetve élete végéig szolgálati gépkocsi és sofőr is jár neki.
Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én lejár, az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra. Utódját 2022 március-áprilisában fogja megválasztani még a mostani összetételű Országgyűlés.
Orbán a minap 60 ezres nyugdíjprémiumot jelentett be, de úgy néz ki, a Fidesz-kormány most is csak morzsákat szór a nyugdíjasok elé, hogy tudják, kire kell szavazni jövőre. Ezzel szemben a nyugdíjkorhatárt el sem érő Áder 4,4 milliós havi juttatásban részesül majd.