Faragó Anita bejegyzését változtatás nélkül tesszük közzé. Az ápolónő leírta, hogy is kell elképzelnünk egy napját. Ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe:
„ÁPOLÓ vagyok.
Elmegyek dolgozni, végignézem az aznapi rám jutó betegek előzményeit, gyógyszereit, terápiáit, amit én biztosítok majd nekik, ellenőrzöm a paramétereiket, figyelek arra hogy jelezzek az orvosnak, ha valami olyan jár a betegnek, amit nem adhatok meg neki, mert rontana az állapotán, (lásd vérző betegnek nem adok vérhígítót, alacsony vérnyomásra nem adom be a csökkentőt, alacsony vércukorra nem adok inzulint stb., stb…)
Megismerkedem a betegekkel, felmérem a szükségleteiket, etetni tudom-e, be tudom-e adni a gyógyszereket szájon át, vagy gyomorszondája van, miben kell segítsek neki majd. (Lásd: fürdetés, etetés, tisztázás, sebkezelés, terápiák megadása, mobilizálás, érzelmi támogatás, balesetek lehetősége miatt fokozott megfigyelés, a beteg katéter- drain- kötések- sebek megfigyelése, a betegben lévő invazív eszközök és megfelelő működésük megfigyelése, fertőzés átvételének vagy kialakulás lehetőségének felmérése megelőzése, az esetleges állapotromlásuk figyelemmel kísérése, és még sorolhatnám…)
Ápoló vagyok…
Megbeszélem a beteggel hogy mi fog történni, mit csinálok éppen, van-e panasza, amin segíteni tudok, ha látom hogy kétségbeesett, akkor megnyugtatom, ha lélegeztető gépen van, és nem tud reagálni akkor megfogom a kezét, megsimogatom az arcát és elmondom neki hogy amit lehet, megteszek érte.
Ápoló vagyok… vért veszek, branült, katétert, gyomorszondát helyezek be, dokumentálom, vizsgálatokat kérek, új betegeket veszek fel az osztályra gépben és papíron, elhunyt betegeket távoztatok az osztályról gépben és papírokon, áthelyezést intézek másik osztályra, ha a beteg állapota miatt az orvos kiírja. Hozzátartozókat támogatok, beszélgetek velük, és biztosítom őket arról hogy amit lehet, megteszünk a családtagjukért.
Jelzem az orvos felé a beteg állapotváltozásait, az elrendelt terápiakat biztosítom-beadom, figyelemmel kísérem a hatékonyságot, ledokumentálom.
Majd rohanok pisilni vagy pár falat ennivalót bekapni mert 8 órája nem jutottam el egyikhez sem… a beteg az első.
Segítek a kollégáknak beteget emelni, fürdetni, mobilizálni, sebet kezelni, elmagyarázom az új dolgozóknak, hogy mit mikor hogyan és miért csinálunk, felügyelem az elvégzett munkájukat, megbeszélem velük a beteg szükségleteit, megmutatom hogyan tisztázunk, etetünk, mobilizálunk, dokumentálunk, mit hogyan adunk be, mivel hígítható, milyen infúzió adható, mikor mit nem adhatok be, gépek monitorok működését, eszközök megfelelő tárolását, fertőtlenítését, lejárati dátumok ellenőrzését mindenen, és egyéb apróságok, amik életekbe kerülhetnek… mindent, amit én már kitapasztaltam és tudok, hogy rálátása legyen a dolgozónak a munkánk többoldalú figyelemmegoszlására.
Eltelik a 12 óra, majd újra és újra… veszítek el beteget, nyerek egy jobb állapotot, dolgozom a betegért, – a beteggel -, és remélem, hogy segítek… segítek, hogy élhessen, hogy élhető élete maradjon… hogy hazamehessen a családjához… vagy ha mennie kell, akkor mindent megkaphasson, hogy ne szenvedjen. Majd mindezt amit megtettem leírom lázlapon, ápolási dokumentációban papíron és gépben, ducubitusz megelőző vagy kezelő lapon, átadási füzetben, és elmondom még szóban is a kollégáknak.
Nap végén hazaindulok. Kissé leterhelten, fáradtan gondolataimban a napi történésekkel, mindent megcsináltam? Leírtam mindent? Átadtam a kollégáknak minden fontos információt? Majd hazaérek, megpuszilom a gyerekeimet, beszélgetek a napjukról, majd nekiállok főzni, mosni, takarítani vagy ami épp sorra kerül, mert ez is rám vár. Próbálok jó szülő, barát, társ lenni mindamellett hogy ember igyekszem maradni. Ez vagyok én… csak egy ÁPOLÓ vagyok.”