
Feltett szándékom, hogy az előválasztást követően azonnal alakítsuk meg az árnyékkormány alapjait – mondta el a DK miniszterelnök-jelöltje az Alfahírnek adott nagyinterjújában.
Dobrev Klára úgy véli:
„a választások után nem lesz kegyelmi időnk, nem lesz másfél hónapunk, hogy elkezdjük a kormányalakítási tárgyalásokat, ezért a legfontosabb döntéseket meg kell hoznunk kormányzati struktúrákról, személyekről még a 2022-es választások előtt.”
Hogy fog ez megtörténni?
„A kormányzóképességet már az árnyékkormánnyal is meg tudjuk mutatni. De egy koalíciós kormányzás során a miniszterelnök tényleg csak első az egyenlők között, a legfontosabb feladata az, hogy megtalálja azt a közös nevezőt, amiben mindenki egyetért, és közben a kormánya cselekvőképes marad. Nem elég határozott elképzelés arról, hogy mit kell tenni az egészségügyben, a gazdaságban, az oktatásban, kellő alázat is kell ahhoz, hogy miniszterelnökként megértsem, a velem szövetséges pártoknak lehet az enyémtől eltérő véleménye. Biztos, hogy lesz egy-két számomra fontos dolog, amiben engednem kell, és biztos az is, hogy a partnereinknek is lesznek ügyei, amiben pedig ők fognak engedni” – mondta el Dobrev Klára.