Dobrev Klára üzenete világos: most végre tényleg hullani fognak a közösben turkáló kezek

Kép forrása: MTI

Dobrev Klára a Facebookon számolt be a szlovákiai korrupcióellenes harc újabb jelentős mérföldkövéről, amit szerinte a következő magyar kormánynak is meg kell majd lépnie:

a szlovák törvényhozás éppen most egészítette ki büntetőjogi arzenálját a vagyonelkobzással.

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint ezt Magyarországon is meg lehet csinálni. Sőt, még a szlováknál is keményebb és határozottabb intézkedéseket is lehet tenni.

Dobrev Klára úgy fogalmazott:

Nem csak lehet, hanem kötelező feladata a következő kormánynak. Ha ugyanis nem öljük meg a korrupciót, a korrupció fog megölni bennünket.

Magyarország elemi érdeke, hogy leverjük a korrupciót és megbüntessük a bűnösöket. Pontosan így is fogunk tenni! – üzente meg az ország kifosztóinak.

Ez most nem olyan lesz, mint amikor a Fideszben jelentették ki, hogy aki belenyúl a közösbe, annak levágják a kezét. Itt az ideje, hogy tényleg véget vessenek a szabadrablásnak!

loading...