Varga Judit megszólalt: szerinte a politikának nincs köze a titkosszolgálatok munkájához

Varga Judit
Kép forrása: Varga Judit/Facebook

Nem ismerte el, de nem is tagadta Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy az izraeli kémszoftvert bevethették Magyarországon. Az minisztert Brüsszelben kérdezte a Népszava tudósítója.

Varga Judit szerint Magyarországon szakmai alapon működik a titkosszolgálat, amelynek a döntései nem pártállás vagy foglalkozás, hanem az adott tevékenység alapján születnek.

“Egyértelmű, hogy az alkotmányosság megdöntésére irányuló cselekedetek, illetve a külföldi hírszerzés gyanús eseteinek a feltárása esetén szükség van a fellépésre”

– válaszolta a fideszes politikus brüsszeli sajtótájékoztatóján a népszava kérdéseire. A lap arra volt kíváncsi, Varga tudott-e a kémszoftver beszerzéséről, az mennyibe került, engedélyezett-e bármilyen megfigyelést ezzel a titkosszolgálati eszközzel, illetve szükségesnek tart-e vizsgálatot annak megállapítására, hogy az újságírók, vállalkozók megfigyelése törvényes volt-e.

A miniszter mesteri fokon művelve a fideszes „tájékoztatást” kitért a válaszadás elől, és konkrétumok helyett arról beszélt, hogy a 21. században minden komoly és tisztességes államnak rendelkeznie kell megfelelő technikai eszközökkel, amelyekkel el tudja látni a nemzetbiztonsági feladatait. “

Egy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra. Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”

– fejtette ki.

Varga szerint Magyarországon hatékony és precíz törvények szabályozzák a nemzetbiztonsággal kapcsolatos állami feladatokat, amelyek a belügyminiszter és a külügyminiszter hatáskörébe tartoznak. “Ebben az alkotmányos rend által biztosított titkos információgyűjtési rendszerben az Igazságügyi Minisztériumnak az a feladata, hogy vizsgálja a jogszabályi feltételek teljesülését. Egy erre kijelölt munkatárs fogadja el, illetve tagadja meg az engedélyeket. Az egész rendszer, mint minden jogállamban, az Országgyűlés erre kijelölt bizottságának, a nemzetbiztonsági bizottságnak az ellenőrzése alatt zajlik” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A népszava rákérdezett arra is, hogy akkor ezek szerint nemzetbiztonsági veszélynek tekinti-e azt az egyelőre öt újságírót, akit az izraeli kémszoftverrel lehallgattak Magyarországon.

“Ez egy szakmai kérdés, aminek a megítélésére nem vagyok illetékes. A döntés nem foglalkozáshoz vagy politikai pártálláshoz kötött, a szolgálatoknak azt mérlegelve kell javaslatot tenniük (a megfigyelésre), hogy veszélyben vannak-e a magyar nemzetbiztonsági érdekek, az alkotmányos rend megdöntése, fennáll-e a külföldi hírszerzés gyanúja. Erre megvannak a megfelelő szakmai szempontok, ami alapján mindez történik. A titkosszolgálatok szigorú szakmai és nem politikai irányítás alatt működnek”

– válaszolta. 

loading...